A beoltatlanok nem használhatják majd a tömegközlekedést Olaszországban
A becslések szerint több mint hétmillió 12 év feletti olasz nem adatott be magának még egyetlen adag védőoltást sem a koronavírus-fertőzés ellen.
A becslések szerint több mint hétmillió 12 év feletti olasz nem adatott be magának még egyetlen adag védőoltást sem a koronavírus-fertőzés ellen.
Mario Draghi olasz miniszterelnök megnyitotta a G20-országcsoport római csúcstalálkozóját. A kormányfő nagyobb mértékű nemzetközi együttműködést kért a politikai vezetőktől a koronavírus-világjárvány és a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a globális gazdaság helyreállítása jegyében.
Mario Draghi több szakmára is kiterjesztené a védettségi igazolást.
Augusztus elejétől csak a beoltottak mehetnek be például az éttermekbe.
A végső határidőre sem teljesítették az adatszolgáltatási kötelezettséget az oroszok.
Úgy tűnik, sikerült dűlőre jutnia az európai futballszövetségnek és a brit kormánynak.
Az európai tudományos életből tért haza az olasz Demokratikus Párt vezetésére Enrico Letta, aki pályafutása során kivételes politikai kapcsolatokra tett szert, amelyekkel most jól sáfárkodhat.
A kijárási tilalom este 10-től reggel 5-ig érvényben marad, a maszkviselés és a távolságtartás továbbra is kötelező.
A védőoltásokkal jobban álló régiók előbb oldhatják a korlátozásokat az olasz kormányfő szerint.
Mario Draghi miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy oltás nélküli egészségügyi dolgozók legyenek kapcsolatban a betegekkel.
A miniszterelnök radikális gazdasági reformokat ígért, a környezetvédelmet pedig bele kívánja építeni az alkotmányba.
Az Európai Központi Bank volt vezetőjének, a most hivatalba lépett olasz kormányfőnek, a pártonkívüli Mario Draghinak segítséget jelenthet, hogy a politikai erők ezúttal abban versengenek, ki támogatja őt jobban.
A volt EKB-vezér, Mario Draghi vezette 67. olasz kormány szombaton délben letette a hivatali esküt, és megtartotta első ülését.
Közzétette Draghi a kormányának a tagjait is.
A leendő kormányfő a koronavírus elleni vakcinázás felgyorsítását, a környezetvédelmet, az oktatás megerősítését, valamint a dolgozók és vállalkozók támogatását jelölte meg legfontosabb törekvéseinek.
Nagy reményeket fűz a piac és Brüsszel az olasz kormányalakítással megbízott Mario Draghi személyéhez. A jegybankár egyszer már bizonyított, igaz, akkor nem kellett megküzdenie hazája pártvezetőivel.
A várakozások szerint szakértőkből áll majd az Európai Központi Bank korábbi elnökének kabinetje.
Eredménytelenül zárultak az eddigi kormánytöbbség fenntartásáról szóló egyeztetések, egy előrehozott választásra pedig nincs idő az olasz államfő szerint, aki szerdán fogadja Mario Draghit, és állítólag felkéri a kormányalakításra.
Az elmúlt évtizedek egyik legeurópaibb politikusa vonul ma, pár nappal 65. születésnapja előtt nyugdíjba, ám az legalábbis kétséges, hogy neve ott lesz-e az Európai Unió dicsőségtábláján. Az biztos, hogy az unió legviharosabb időszakában próbálta egyben tartani a közösséget, és ez sokak meglepetésére sikerült neki, még ha ehhez sajátos módszereket is kellett alkalmaznia.
Minden turista beléphet az országba, ha rendelkezik az EU által jóváhagyott oltással, vagy átesett a koronavírus-megbetegedésen, vagy 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt bizonyítja, hogy nem fertőző.